Holnap lesz öt éve már, vagy holnap, még csak öt éve. Hogy papíron is, végleg.
Nehéz volt ez az öt év. Gyenge lettem, elromlottam. Sodródtam, belekezdtem, abbahagytam.
Feladtam.
És tudod, elengedtem magamat, elhagytam másokat, éltem, élek. Sok öröm nincs benne.
Illetve mégiscsak. Ismertelek, éltünk, szerettük egymást.
Így lenne ez ma is.
És Nélküled is, szerettek, szeretek, szeretek. “Nyomokat hagyni”, ahogyan azt Te mondanád. De,
minden más, örökre más, Drága Klári.
Ha elengedlek, az csak annyi, hogy visszakapom magamat.
Elengedlek, de nem felejtelek el. Soha.
Elengedek mást is, keményen, mert gyenge maradtam Nélküled.
Mert, nem értett meg, mert kevés voltam. Nem vagyok az, akinek ismert.
Mert, már Nélküled vagyok.
Van, volt egy titok. Az út hozzám. Te ismerted ezt az utat.
Igen, ma 5 éve történt. Még éltél 13 napot. Az orvosok szerint.
De, ez már nem volt igaz. Már elengedlek, mást is, mert nem lehet mindenkit megtartani.
Nem tudtalak megtartani.
Szia Drága Klári…