Tudod, ahogyan közeledik a második, már Nélküled, egyre többször gondoltam arra a festett fadobozra. Amit olyan régen kaptam, benne egy üveg borral. Sok éve volt, Te meg minden nap mondtad, igyuk meg azt a bort. Nem irigyeltem, azt akartam, ne igyál, arra kértelek, hogy ne, az ajándék, emlék, hagyd meg nekem. Te házkutatásokat tartottál itthon, bárhova dugtam el italt, megtaláltad, a szekrény tetején, a kinti tárolóban, az autó csomagtartójában, mindenhol. És évekig szóbahoztad azt a bort. Hogy az majd megpimpósodik.
A doboz ott áll a konyhában, mindig ott állt a tálalópulton, néha takarításkor az Edit leszedi, én meg nézem minden nap, eszembe jut annyi minden……
Pár hete, hogy közeledik november 11-e, elhatároztam, ebben az évben egyedül leszek, Veled. Kinyitom és megiszom azt az üveg bort. Megisszuk.
Az utolsó együtt töltött este. Június 7-én, éjjel, kaptam a pofámra, ittál sokat, már napok óta ittál, itthon folytatni akartad, dühös voltál, mert este sok volt a vendégségben a “diszkrepancia”. Szóba hoztad a dobozt is, aztán lefeküdtél, nem voltál jól. Másnap elmentél.
Le kellett vennem a konyhában mindent a pultról, mert új konyha, jön a bútoros.
Először fogtam a kezembe a dobozt, azóta először. Persze, hogy nem volt benne semmi, már régen, réges-régen üres volt. De, azt játszottuk évekig………
Megnevettettél, úgy, mint régen.
Köszönöm