Drága Klári!
Születésnap, az enyém, a 63. És persze a búcsúztatásod napja.
Amit Te éltél, Élet volt, önsorsrontó, de Élet. Éltünk.
Már kilenc éve együtt. Rákérdeztem és mondtad, “igen, de ne aggódjál, te nem vagy veszélyben” Akkor változtam meg. Megváltoztattál. Aztán öt éve elmentél.
Itt maradtam, “zsugorülésben”
Én meg valamit most megfordítok.
Kihívás, hogy úgy legyen, ahogyan már régen lennie kellett volna. Lesz benne öröm és lesz benne fájdalom is. Következményekkel. Új élet lesz, várom. Meg kell békélnem a múlttal, hogy legyen jelen, vagy, el kell engedni a múltamat, hogy lehessen jövőm. Ha meg nem sikerül, akkor elvisz. Lassan majd, és utánad. Vagy boldog leszek végre, így is, úgy is, mert megérdemlem. Jár az már nekem. Te most bíztatnál. Sajnos, csak Te.
Magamért és Rád emlékezve.
0 Responses to “Requiem?”